tessek!

JONVUKK:
Buján fetrengtünk


"Buján fetrengtünk mindahányan,
s az évek szálltak, ahogy a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!“

egyre kevesebb a fény, szűkül a tér
csak a töviskeret mered rám az életképből
a szürke folt marad a sok-sok névből
és évből, a felgyülemlett szépből
amit mint épitőkockát már egymásra raktam
most felbomlik a sorrend a rendszer alattam
elhervad a babér amit már learattam

én még itt vagyok, pedig utánam nyúlnak a csillagok
én még itt vagyok, pedig utánam nyúlnak a csillagok
leizzadok, az álmatlan éjszakámon firtatom
a szunnyadó énem izgatom, de te megsúgod a választ,
hogy miért vagyok, talán végigsimít kezed majd még arcomon
és rendet rak a rám halmozott átkokon

ha úgy érzem végre, hogy lehunyhatom szemem
megszorítod kezem, és helyettem nézel
mert a lelkembe látsz,
ha úgy érzem végre, hogy lehunyhatom szemem
megszorítod kezem, és helyettem nézel
mert a lelkembe látsz,
minden akadály mellett elnavigász

veled nem szív a szív és nem rest a test
meztelen jellemem benned keres
jó szót, gyógyírt és balzsamot
mert te nem hagyod,
hogy elragadjanak a csillagok.

ha úgy érzem végre, hogy lehunyhatom szemem
megszorítod kezem, és helyettem nézel
mert a lelkembe látsz,
ha úgy érzem végre, hogy lehunyhatom szemem
megszorítod kezem, és helyettem nézel
mert a lelkembe látsz,
minden akadály mellett elnavigálsz